OutdoorAnyu

Hófödte, sziklás, csipkés hegycsúcsok, kristálytiszta vizű gleccser tavak, egész évben zöldellő érintetlen fenyvesek - ez várja az észak-olaszországi Dolomitokba érkezőket. Azonban nem csak a profi alpinisták mekkája ez, szinte bárki talál programot magának, legyen az kezdő túrázó, bringás, síelő, motoros - vagy épp egy 9 hós babával és 3 kutyával érkező család. 

Ha olyan igazi halogatós, mindent az utolsó pillanatra hagyó ember vagy, mint én, akkor nagyjából sejted, milyen elindulni egy 4 napos hétvégi kiruccanásra... Ezt spékeld meg egy gyerekkel... ja és 3 kutyával. Végül adj hozzá egy munkából utolsó pillanatban hazaeső férjet. Tökéletes káosz. A telefon még folyamatosan csörög, miközben a tetőcsomagtartót szereli konferenciahívást tart. Én épp várom, hogy lejárjon a mosógép, hogy ki tudjam tergetni a pelusokat, hogy ne büdösödjenek be amíg nem vagyunk itthon (annyira mazochista nem vagyok, hogy mosizzunk utazás alatt). Közben eszembe jut, hogy a kutyáknak enni még nem pakoltam be, arról meg gőzöm sincs merre lehet az útlevelük (és közben imádkozom, hogy mind a háromnak érvényes legyen minden oltása...). Minden bent van? Minden.... JA! Bugyikat nem raktam magamnak. Hogy a cirkuszt tetőzzem, a szállást napok óta nem érem el, hogy tudnak-e minket fogadni éjszakai érkezés esetén is - szép kilátások egy 9 hós babával és 3 négylábúval. Az Airbnb méregdrága Kaliforninai számát utolérem, ahol közlik, ha 1 órán belül nem válaszol a szállásadó visszafizetik a pénzem. Nagyszerű, ettől szállásunk még nem lesz...

Este 7-kor sikerült is elindulnunk a laza 8 órás autóútra, és utolsó pillanatban a szállást is elérem. Angolul nem beszélnek, az én Duolingós Olasztudásom pedig egyelőre annyira elég, hogy biztosítani tudom őket arról, hogy nő vagyok és szeretem az almát, így google translate-el elmondom a házinéninek, hogy hajnal 2-kor érkezünk. A No problemo-t szerencsére értem, így nagy sóhajjal hátra dőlök és folytatom a kattogást azon, mit hagyhattunk otthon. Megvan az előnye annak is, ha az esti alvás környékén indulunk, kislányom gyorsan álomba szenderült - és majd csak akkor nyitja ki a szemét amikor megállunk egyet tankolni, vagy mosdóba menni. 

 Az út bevallom csigalassan telt, nem egyszer kérdeztem férjemet, hogy vezessek-e én, de szerencsére hősiesen kitartott. A hegyi szerpentin végén örömmel konstatáltam, hogy megtaláltuk a tipikus tiroli nagy családi házat, aminek az alsó szintjén volt az apartmanunk - hál'istennek, így nem kellett az egész házat felverni a kutyák karmának kopogásával. Bressanone-tól pár kilométerre foglaltam az apartmant, fő szempont volt, hogy ne bent legyen a városban, legyen szabad tér, ahol reggel a kutyák tudnak rohangálni kicsit, nem kell azzal is bajlódni, hogy a betonon falatnyi zöld területeket keressünk. Erre a környékre pedig azért esett a választás, mert nagyjából "félúton" volt mindenhez, amit meg akartunk nézni, és a szállások sem voltak horror áron. Az pedig szuper ráadás volt, hogy volt etetőszék és tudtunk volna kiságyat is kérni extra költség nélkül. Ha érdekel, pontosan melyik szállás volt a miénk, IDE kattintva megtalálod. 

A reggel fájóan korán érkezett, kislányom ugyanis 6 órára kialudta magát, és hangos tapsolással, kiálltásokkal jelezte, hogy szerinte eljött a játék ideje. A visszaaltatási projectem kudarcba fulladt, így igyekeztünk magunkhoz térni. Behordtuk a csomagjainkat, nagyjából belaktuk az apartmant, ami egy konyha-nappaliból, fürdőből, hálóból és egy szép kis teraszból állt. Az őszi szlovén utunk során megtanultuk, hogy ennyi főre (értsd, 3 kutya meg a gyerek) az egy szobás apartman már nem elég, csak úgy lehet nyugalmunk, ha legalább az ebeket külön tudjuk csukni. Fantasztikus kilátás nyílt egyébként a közeli hegyekre a szobánkból, a levegő friss - kissé tehéntrágya szagú - igazi alpesi csípős reggeli volt, a madarak koncertje pedig csukott ablakokon keresztül is tisztán hallatszott. Férjem legnagyobb örömére a szállásadóinktól tudtunk kérni egy kancsó friss, meleg tehéntejet is. 

Eljött lassan az első alvás ideje kislányom számára mire befejeztük a reggelit, úgyhogy gyorsan autóba pattantunk, és elindultunk az első napi túránkra, a Geisler Almhoz.

GEISLER ALM

Túra hossza: ~ 10 km
Szintkülönbség: 400 m
Nehézség: Könnyű/közepes
Parkolás: Zan/Zannes parkoló
Túra tipusa: Kör

Az autónkat Zan/Zannes parkolójában tettük le, itt szezonban elvileg 8 euróért lehet parkolni, és már magáért az ide vezető út használatért is kell fizetni pár eurót, húsvétkor minden kapu nyitva állt. Összeszedtük magunkat gyorsan, a hómacska a cipőnk aljára igen jól jött, ugyanis a turistautak még havasak/jegesek voltak. A 36-os jelzésű úton indultunk el, Dusler Alm irányába., Ez elvileg nagyjából 40 percet vesz igénybe. Csodálatos fenyveserdőben haladtunk, és csakhamar pazar panoráma nyílt a Geisler csoport hegyeire is. Dusler Almhoz érve (sajnos ez a hütte most zárva volt) balra, egy kissé düledező tetejű héz felé kanyarodva folytattuk utunkat Geisler Alm felé, ami ismét egy háromnegyed órás út volt. Az út több helyen is elágazik, jobbos irányban kell, Geisler Alm jelzés felé haladni végig. Ezen a szakaszon keskenyebb, egy nyomvonalas erdei utakon haladtunk, nagyon hangulatos volt. 

Geisler Alm hüttéjéhez érve fölénk tornyosulnak Seceda csipkés hegycsúcsa, mi megpihentünk itt egy kicsit, ettünk-ittunk és kislányomnak hagytunk kis időt mocorogni. A vendéglátóegység sajnos zárva volt, pedig már nagyon fájt a fogam egy apfelstrüdelre, de így maradt az energiagél és egy kis hideg víz. 

Visszafelé egy kissé egyhangúbb, néhol aszfaltos úton haladtunk a 34-es jelzésű úton. Az utolsó 20 percet a 34B úton tettük meg, itt újra erdőben, kis patak mentén haladtunk. Az út egy faháznál ágazik el, de akkor is visszatérsz az autóhoz, ha végig az autóúton haladsz. 

A túra útvonalát, térképét itt találjátok: (ha rákattintotok a nevére utána elvileg tudtok tracket letölteni)

Vacsorázni a szállásunkhoz közeli tündéri kis városba, Bressanone-ba tértünk be. A Torre Bianca nevű kis étteremre esett a választás. Finomat ettünk, de nem lopta be magát a hely a szívünkbe. 

SECEDA

Következő napi programunkat a Seceda közelebbi megismerésével szerettük volna kezdeni. A felvonó Ortisei-ből indul, fejenként 38 euro oda-vissza a jegy a gondolára (kutyáknak 4 euro). Természetesen aki nagyon profi választhatja a túrázást is, mi télen, kezdő túrafelszereléssel és viszonylag szűk időkerettel inkább a felvonót választottuk. Az utunk talán legszebb pillanata volt ide megérkezni, és meglátni a 2500 magasságba nyúló csúcsokat. 

Itt fent egy hütte (kivételesen ez most nyitva is volt) várta a látogatókat (a síszezon egyébként még javában tartott itt, rengetegen csúsztak április közepén), valamint egy panorámaút is vezetett a hegy gerincén, ahol az abszolút kezdő tőrázók is bátran sétálhattak egyet (persze a csúszásgátló most télen szinte elengedhetetlen volt). 

Itt fent ittunk egy kávét (növényi tejes opció sajnos nem volt) és egy aperolt, majd folytattuk az aznapi programjainkat. 

VAL DI FUNES

Túra a Szent Magdalena templomhoz

Túra hossza: ~ 7km
Szintkülönbség: 280 m
Nehézség: Könnyű
Parkolás: Töglhof panzió parkolója
Túra tipusa: Oda-vissza, de lehet kör is kicsit más útvonalon

Ezt a túrát főként azoknak ajánlom, akik egy könnyű délutáni sétára vágynak áll-leesően szép túraútvonalon, miközben egy igazi alpesi kis völgyben haladnak. Számomra már-már szürreális látványt nyújtott, ahogy a Seceda a zöld fenyvesekkel borított hegyek fölé emelkedett a maga szürke, rideg, méltóságteljes képével. 

A Sunnseitnweg turistaúton kezdtük meg a kis délutáni, laza túránkat (kissé izomlázasan az előző napi Geisler Alm túra után), közben meg-megálltunk egy kis lehetőséget adva lányunknak a mozgásra, kiélvezve az elő-elő bukkanó napsugarak melegét. Az internetet ahogy böngésztem, azt olvastam, hogy a túrához leginkább a nyári-őszi időszakot ajánlják, legjobb napszaknak pedig a délutánt és a naplementét. Azonban ezekben az időszakokban a legelőkön kint tartják az állatokat, így aki kutyával érkezik ajánlott rövid pórázon tartani őket. Mi most csak istállókból láttuk ahogy a szamarak érdeklődve, kissé félénken pislogtak felénk, a szarvasmarhák közömbösen kérődztek, a kicsi kecskék pedig mekegve siettek az anyjuk után a kutyáinkat látva. Belefutotunk pár kijáró.kutyába is, de szerencsére mindegyiket megfogták időben. 

Szent Magdaléna templománál lyukadtunk ki, melyet már az 1394-ben írott krónikákban is emlegetnek. A belsejét barokk stílus jellemzi, belül egy kicsi, ám annál impozánsabb oltár található. 

Visszafelé mi ugyanazt az útvonalat választottuk, ám aki vágyik az új ingerekre, az a Panoramawwg-en haladva ugyanoda jut. 

Szent János temploma

Aki hosszabb túrára vágyik az a Szent Magdaléna temploma után gyalogosan is eljut Szent János templomához, minket azonban szorított az idő - és a kissé korgó gyomrunk, így autóval gurultunk le megnézni a Dolomitok egyik legtöbbet fotózott épületéhez. 

A templom 1744-ben épült, belsejét a barokk stílus jellemzi. A hagyma-alakú dóm tetején a csillag János hősi halálát jelképezi, akit a Vltava folyóba dobtak. A templomhoz közel csak belépőjegy (4 euró) ellenében lehet menni, azonban kialakítottak egy fotó-pontot nem messze tőle, ahonnan emberek százai készítenek képeket. 

Vacsorára az Agorá21-be tértünk be, ahol remek fogásokat kínáltak teljesen közepes árfekvésen. Nagyon jó döntés volt ide betérni, másnap is visszalátogattunk ide. Az én választásom egy polip ragus tésztára esett. 

 Lago Di Braies

Harmadik napunkat az ikonikus Lago di Braies-nél kezdtük. Nagyjából fél 10-re értünk a parkolóba, azonban már ebben az időben is csak a 3-as számú, legtávolabbi parkolóban volt hely. Mire összeszedtük magunkat, megvettük a parkolójegyet már meg is telt ez a parkoló is. Látszott, hogy a környék egyik legnépszerűbb helye. 

A tavat 5,5 km alatt lehet megkerülni, végig jól karbantartott, kiépített út található. Azonban pár lépcsőt is tartogat számunkra az út, így kisgyerekesek jobban járnak, ha nem cipelik magukkal a babakocsit. 

Érdemes nyáron 9 óra előtt érkezni, akkor láthatóak ugyanis az ikonikus csónakok felsorakozva a part mentén. Most a tó be volt fagyva, így maximum korcsolyázni vagy sétálni tudtunk volna - bár páran biciklivel is rámerészkedtek az egyébként olvadó jégre. Bennünk nem keltett túl nagy bizalmat, így ezt meghagytuk másoknak. 

Sajnos  a nagy tömeg miatt nem vlt igazán élvezhető ez a program számunkra, mi jobban kedveljük az eldugottabb, kevésbé populáris helyeket. Miután megkerültük a tavat szerettem volna inni egy kávét, azonban alternatív tejről itt sem hallottak. Így én csak egy vizet fogyasztottam, majd tovább is álltunk keresni egy kicsit csendesebb környéket. 

Eredetileg szerettünk volna túrázni a Három Nővér hegyek körül, azonban az ide fel vezető út le van zárva novembertől májusig. 

Az SS51-es úton tovább haladva a Dürrensee -nál álltunk meg, ahol éppen, hogy csak volt pér ember. Így nyugodtan tudtunk egyet sétálni a kutyákkal - a kilátás pedig itt is pazar volt. A vízállás meglepően alacsony volt, cserébe könnyen meg tudtuk kerülni a tavat - igaz, az eldugottabb erdei ösvényen kicsit féltem, nehogy egy macival összefussunk. 

Elnéztünk az Antorno tó felé is, azonban teljesen be volt fagyva, így nem volt túl látványos. Végül a Toblachi tó partján ücsörögtünk egy kicsit, klementint falatoztunk, és figyeltük, ahogy a kislányunk a világ legnagyobb játszóterén (azaz a természetben) játszik. Varázslatos számomra azt figyelni, hogyan vizsgálgatja a legapróbb fűdarabkákat, kavicsokat, botokat. Itt is tettem egy próbát a hüttében, hátha van növényi tejük (a várandósságom óta vannak sav-problémáim, egy sima eszpresszó eléggé megviseli a gyomrom, ezért vagyok annyira rákattanva erre a témára) 

Val Fiscalina

Kirándulásunk utolsó állomását hazafelé útra időzítettük, ugyanis pont útba esik, és így legalább kicsit megbontottuk az utazást. Kislányom délelőtt általában 1 órát, délután 2-3-at alszik, így ez kapóra is jött, a szállásunktól ugyanis pont egy órányira volt. 

Ez a túra számomra a leginkább gyerekbarát program volt a hétvégénk során. Szinte semmi szintemelkedés nincs a völgyben, széles, jól karbantartott utak - amin akár egy nagyobb kerekű babakocsit is könnyűszerrel el lehet tolni, valamint kb 2 km után található a Talschlüßhütte, szuper játszótérrel. Aki érez magában kis erőt, további 2 km keresztül tart e a könnyed túraútvonal, de akár a Három Nővérig is elmehetnek a bevállalósabbak. Az autót a Hotel Dolomitenhofnál parkolójegy ellenében le lehet tenni, és innen nekivágni a pár órás, vagy akár egésznapos programnak. 

Mi egy pár órát időztünk csak, majd egy közeli étteremben ebédeltünk, ahol történetesen egy csupaszív, kedves magyar hölgy szolgált ki minket. 

Ezzel véget is ért a húsvéti kalandjainknak a Dolomitokban. 

Ha tetszett a blogpostom, ne felejts el bekövetni INSTAGRAM-on vagy TIKTOK-on.