OutdoorAnyu

Utazás gyerekkel és kutyákkal

Egy nap Velencében és 7 érdekesség a városról

 

img_8661.jpgA pünkösdi hosszúhétvégét a Velencei régió felfedezésére szenteltük. Az első napi programunk mi más is lehetett volna, mint Velence, a város, ami talán a legrégebbi bakancslistás helyem. Tudom, tudom, nagyon klisé, de melyik kisgyerek ne szeretné látni a világ egyik legromantikusabb városát? Míg nekem erre közel 27 évet kellett várnom, kislányom épp, hogy 10 hónapos múlt, máris elmondhatja, hogy Olaszország legszebb régióit szinte mind látta. Ha emlékezni nem is fog rá, de biztos vagyok benne, hogy a személyiségfejlődéséhez sokat hozzátesznek ezek az utak.

Már az elején leszögezném, hogy Velencére még olyan pörgős tempóban, ahogy mi kirándulunk sem elég 1 nap: én inkább 2-3 napot ajánlanék annak, aki igazán szeretné felfedezni. Ugyanis a Szent Márk Téren és a Grand Canalon kívül ezer gyöngyszem található, közöttük Murano és Burano kis városa – előbbi világhírű, színes, fújt üvegéről, míg utóbbi színes kis házikóiról híres elsősorban. Az út egy irányban 1-1,5 óra, így érdemes erre külön napot szentelni.

Hosszas tanakodás után, hogy mivel közelítsük meg a várost (Chioggiaban szálltunk meg, egy szűk órányira található) hajóval vagy autóval, végül az utóbbira esett a választásunk, így a négy felnőtt és egy pici gyerkőc a saját tempójában haladhatott. Egy nagy parkolóházban tudtuk hagyni az autónkat, kb 30 euróért – bónuszként pedig a legfelső emeletről csodás kilátás nyílt a városra. Innen egy köpésre volt minden nevezetesség, de biztos vagyok benne, hogy igazán főszezonban nehezebb helyet találni, hosszabb sorokra és várakozásra kell készülni. Sok helyen olvastam, hogy napi 10 eurót kell fizetni ha Velencét szeretnéd megnézni, azonban mi semmi ilyesmit nem tapasztaltunk.

img_8573.jpg

Előre leszögezném, hogy a város nem a leg-kisgyerekbarátabb desztináció – kevés olyan hely van, ahol nyugodt szívvel rohangálhat (egy kis parkot találtam játszótérrel a parkoló környékén, illetve a Szent Márk tértől nem messze volt még egy parkocska), játszhat, és biztosan nagy kihívás meggyőzni, hogy a kanálisokban nem lehet pacsálni. Azonban a mi kislányunk még csak 10 hónapos volt, ebben a korban könnyedén lehetett vele várost nézni háti hordozóban – babakocsit viszont egyáltalán nem ajánlott vinni, hacsak nem akarod 10 méterenként emelgetni lépcsőkön. Mi egy Thule Sapling hordozót használunk, ami remek választás volt erre az útra is: tudtam bele pakolni, a kislányom kényelmesen kilátott, árnyékban volt, nem melegedett össze a férjemmel, ugyanis szuper szellős, hálós kis beülője van.  

img_8582.jpg

Bevallom, a hely igazi szerelem volt első látásra: a romantikus kis hidak, gondolák, szűk, igazi olaszos kis utcák egy pillanat alatt elrabolták a szívem. Az első szimpatikus kis kávézónál megálltunk enni egy cannolot (ami az egyik tradicionális olasz édesség, a mi választásunk a pisztáciakrémesre esett) és inni egy-egy kávét. Látszik, hogy a világ egyik legforgalmasabb helyére jöttünk, ugyanis sehol nem volt probléma alternatív (szója) tejet kérnem a kávémhoz.

img_8593.jpg

A Grand Canal felé sétálva útba ejtettük a Santa Maria Gloriosa dei Frari Bazilikát, ami egy 1330-as években épült, gótikus stílusú templom, melyben két Tizano festmény is található. Ahogy kiértünk a Grand Canalhoz, az addig megszokott, 1-2 hajócskához képest hirtelen óriási forgalom, gondolák hada fogadott bennünket. Átsétáltunk a Rialtó-hídon, ami Velence egyik legikonikusabb hídja, csodáltuk a város ütőerét, majd átadtuk a helyünket a szelfizni vágyóknak és megkerestük a Suso cukrászdát, amiről azt olvastam, hogy a város egyik legjobb fagyizója. Nem tudom, máshol milyen fagylaltot árulnak, de ez tényleg isteni volt!

img_8624.jpg

Hamarosan elértük a Szent Márk Teret és a Székesegyházat, ahol nem meglepő módon szinte lépni alig lehetett a turistáktól. A székesegyház – mely az egyik legszebb egyházi épület, amit valaha láttam - szépségét pont az adja, hogy több kor hatása is érezhető, hiszen a 11 századtól egészen a 18. századig épült.

img_8646.jpg

Lenyűgöző alkotás a 15. századi Óratorony is, melynek érdekessége, hogy számlapja 12 helyett 24 órát mutat, az idő múlását egy napkorongos mutató jelzi, a számlapon pedig csillagjegyek, hónapok, napok, holdfázisok szimbóluma is megtalálható. 

img_8682.jpg

A könyvek rajongóinak érdemes betérnie a Libreria Aqua Altába, ami egy olyan különleges könyvesbolt, ahol mindent vízhatlan tárolókban tartanak – pl. egy gondola van telis-tele könyvekkel. Több igazi antik darab is megtalálható itt, férjem kiszúrt egy 1900-as évek eleji régiséget, melynek ára nem kevesebb, mint 400 eurót kóstált.

img_8696.jpg

img_8700_1.jpg

Persze nem maradhatott ki a napunkból egy ebéd sem, az én választásom egy báránysajtos, szarvasgombás tésztára esett – melyből kislányom is boldogan falatozott. A környék igazi szarvasgomba lelőhely, így nem véletlenül volt ez helyi specialitásként feltüntetve – valamint Velence utcáin sétálva számos boltot találni ahol szarvasgombás sajtokat, tésztákat és szalámikat árulnak.

img_8705.jpg

Ennyi fért bele a rövid látogatásunkba, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan visszatérünk felkeresni azokat a gyöngyszemeket amik kimaradtak.

Interaktív térképet a helyekről, amiket szerintem érdemes megnézni Velencében (és Padovában) ide kattintva találsz: 

Végül pedig hoztam 7 érdekességet Velencéről:

  1. A város 118 szigetből áll, melyet nem kevesebb, mint 400 híd köt össze
  2. Nem véletlen, hogy borsos árat kell fizetni, ha gondolázni szeretnél: évente csupán 3-4 gondola "licenszt" adnak ki, amit több, mint 400 órás képzés előz meg. Tradicionálisan ez egy férfi hivatás, apáról fiúra száll a gondolázás tudománya – az első női gondolavezető 2010-ben állt „szolgálatba”. A hajók színét, pedig törvényben határozták meg, hogy fekete kell, hogy legyen
  3. a "Ciao" szó Velencéből ered: az eredeti "s-ciavo vostro", mely annyit jelent: szolgálatodra, Velencében volt hagyományos köszönés
  4. A világ egyik legszűkebb utcája is itt található, Calle Varisco csupán 53 centiméter széles!
  5. Itt nyílt 1638-ban a világ első kaszinója
  6. A velencei karnevált először a 12. században rendezték meg
  7. Az üvegfúvás művészete a 10. századi Velencéből ered – és közel 400 évvel később költöztették csak át a művészeket a közeli Muranoba, ahonnan a mai nevét is kapta ez a különleges üveg.

 img_8691.jpg

Ha tetszett ez a bejegyzés, ne felejts el követni Instagramon, ahol további, kicsit személyesebb bejegyzést is hozok sok-sok képpel és videóval, valamint olyan hazai helyekről ahol a hétköznapjainkban kirándulunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://outdooranyu.blog.hu/api/trackback/id/tr8418141398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2023.06.08. 12:17:17

köszi a posztot, érdekes volt.
ha valaha elköltöznék ide költöznék. nagyon szeretem a várost!

Schmidt Orsolya 2023.06.08. 13:08:46

@doggfather: köszi a kommentet, örülök, hogy tetszett!

Állandó oldalak

Leírás

Megmutatom milyen szuper aktívan élni anyukaként és hogy a világot egy kisgyerekkel sem lehetetlen felfedezni

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása